7 gyakori hiba, amivel könnyen sebezhetővé tesszük Windows rendszerű számítógépünket


Windows rendszerű eszközök esetén könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a lent felsorolt 7 dolog valamelyikét figyelmen kívül hagyjuk, ezáltal olyan sebezhetőséget biztosítunk a hackerek számára, amelynek kihasználásával könnyen hozzáférhetnek adatainkhoz vagy kárt tehetnek a rendszerünkben.

1. Régóta nem telepítettünk Windows frissítéseket

A hackerek havonta több ezer új kártevőt hoznak létre, hogy megfertőzzék a Windows rendszerű számítógépeket, ami azt jelenti, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemaradjunk a fontos biztonsági frissítésekről. A Microsoft folyamatosan ad ki frissítéseket a még támogatott rendszerekhez, melyek új funkciókat adnak hozzá az operációs rendszerhez, valamint hibákat, biztonsági réseket javítanak ki. Számítógépünk gyorsasága miatt hajlamosak vagyunk az automatikus frissítéseket kikapcsolni, mondván, hogy “na majd ránézek” és aztán hónapokig úgy marad.

A frissítések ellenőrzéséhez és telepítéséhez kattintsunk a Start menüre, majd a fogaskerék ikonra, ezzel megnyílik a Gépház, ahol a Frissítés és biztonság menüpontot kiválasztva jutunk el a Windows frissítésekhez. Itt a Frissítések keresése gombra kattintva tudjuk ellenőrizni, hogy rendszerünkhöz elérhető-e frissítés. Amennyiben igen, úgy a Windows automatikusan megtalálja és telepíti azokat.

2. Elavult alkalmazásokat használunk

Mivel sok Windows-alkalmazás felhasználja és el is menti a személyes adatainkat, a hackerek könnyen megkaparinthatják ezeket, amennyiben az alkalmazás nincs frissítve. Szerencsére az alkalmazásfejlesztők frissítéseket is biztosítanak a programokhoz, hogy azok biztonságosak maradjanak és így az adataink és védve legyenek a külső fenyegetésektől.

A Microsoft Store-ból (Microsoft Áruház) letöltött és telepített alkalmazások frissítéseit az áruházba való belépés után a bal alsó sarokban található Könyvtár gombra kattintva láthatjuk. A jobb felső sarokban található Frissítések letöltése gombra kattintva tudunk frissítéseket keresni és telepíteni.

A nem Microsoft Store-ból származó, úgynevezett külső alkalmazások nagy része értesít minket, ha frissebb verzió elérhető. De akár mi magunk is ellenőrizhetjük, hogy adott alkalmazáshoz elérhető-e frissítés. Ezt általában a Súgó menüben érjük el, például a VLC media player esetén a Súgó > Frissítések keresése menüponttal tudjuk megtenni.

3. Nem futtatunk rendszeresen teljes víruskeresést

Az interneten barangolva könnyen összeszedhetünk rosszindulatú szoftvereket úgy, hogy azt észre sem vesszük. Épp ezért nagyon fontos, hogy legalább heti egyszer futtassunk egy teljes, rendszerszintű víruskeresést. Számos szoftverben ez a folyamat már ütemezhető is, így csak egyszer kell beállítanunk és a szoftver elvégzi helyettünk a feladatot.

A Windows alapból rendelkezik a Microsoft által fejlesztett Windows Defender vírusvédelemmel, így nem feltétlenül szükséges harmadik féltől származó vírusvédelmi programot feltelepítenünk. A Windows Defender automatikusan átvizsgálja a számítógépünket, illetve figyelmeztet, amikor esedékessé válik vagy kimarad egy ellenőrzés.

4. Nincs bekapcsolva a Windows Defender tűzfal

Amennyiben nincs aktiválva a tűzfal a rendszerünkön, az gyakorlatilag egy nyílt felhívás a külső fenyegetéseknek, ilyenek például azok a rosszindulatú adatcsomagok, amit a hackerek azért küldenek a számítógépünkre, hogy aztán át tudják venni felette az irányítást. A tűzfalat csak nagyon indokolt esetben szabad letiltanunk és amint lehet, azonnal kapcsoljuk is vissza!

A tűzfal állapotának ellenőrzéséhez nyissuk meg a Start menüt, írjuk be, hogy Tűzfal és hálózatvédelem és fel fogja dobni a Gépház ide vonatkozó menüpontját. Erre rákattintva ellenőrizhetjük, hogy aktív-e a tűzfal, illetve, hogy van-e szükség beavatkozásra.

5. A felhasználói fiókok felügyelete (UAC) ki van kapcsolva

A felhasználói fiókok felügyelete egy olyan beállítás, ami ugyan sokaknak zavaró lehet, azonban mégis az egyik leghasznosabb védelmi eszköz, főleg ha eszközünk folyamatos internetkapcsolattal rendelkezik. Egyik legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a programokat abban, hogy általunk jóvá nem hagyott módosításokat hajtsanak végre a rendszeren.

A funkció bekapcsolásához nyissuk meg a Start menüt, írjuk be, hogy “UAC” vagy “Felhasználói fiókok felügyelete” és az itt megjelenő ablakban tudjuk szabályozni a felügyelet szintjét. A csúszka lehetőséget biztosít arra, hogy a számítógépes ismereteinknek megfelelően csökkentsük vagy növeljük a felügyelet érzékenyését és ezzel a megjelenő értesítések számát, azonban semmiképp nem javasolt a legalsó szint, azaz a “Soha nem kérek értesítést” lehetőséget választani, hiszen ekkor bármilyen program felügyelet és észrevétel nélkül garázdálkodhat a háttérben.

6. Nem titkosítottuk a meghajtónkat

Amennyiben meghajtónkon érzékeny, privát információkat tárolunk úgy érdemes titkosítani azt. Ezzel biztosíthatjuk, hogy amennyiben elveszítenénk vagy valaki ellopná a számítógépünket, úgy nem fog tudni hozzáférni ezekhez az adatokhoz.

A Windows bizonyos verziói alapból rendelkeznek ezzel a lehetőséggel, amit úgy hívnak BitLocker. Egy meghajtó titkosításához a számítógép megnyitása után a titkosítani kívánt meghajtón jobb kattintással felnyíló menüben válasszuk ki a BitLocker bekapcsolása opciót.

A titkosításhoz választanunk kell egy erős, lehetőleg nehezen megfejthető jelszót, amit biztosan nem fogunk elfelejteni. Ezután ki kell választanunk, hogy hol / hogyan szeretnénk tárolni a feloldási kulcsot, lehetőségünk van Microsoft fiókba menteni, elmenteni egy külön fájlba vagy kinyomtatni.

A következő lépésben ki kell választanunk, hogy csak a használt területet szeretnénk titkosítani vagy az egész meghajtót. Ezután meg tudjuk adni a titkosítás módját és ha ezzel is végeztünk, akkor nem marad más hátra, mint a Titkosítás indítása gomb, amellyel elindítjuk a folyamatot.

A folyamat végeztével a Windows újraindítása után csak akkor fogunk hozzáférni a fájljainkhoz, ha megadjuk a hozzáféréshez szükséges jelszót.

7. Minden felhasználó egy felhasználói fiókot használ

Amennyiben többen is használnak egy eszközt, úgy az tűnhet a legegyszerűbb megoldásnak, ha egy felhasználói fiók van beállítva és akkor nem kell bajlódnunk a fiókváltással, átjelentkezgetéssel. Az igazság azonban az, hogy több felhasználó nagyobb hibalehetőséget jelent és ha megtörténik a baj, akkor nincs rá mód, hogy meghatározzuk, hogy ki is volt aki hibázott.

Az ilyesfajta balesetek megelőzésére érdemes egy vendég fiókot beállítani számítógépünkön. Ehhez nyissuk meg a Start menüt, kattintsunk a fogaskerék ikonra, ekkor megnyílik a Gépház. Itt válasszuk ki a Fiókok, majd bal oldalon a Más felhasználók menüpontot. Kattintsunk a + Más új személy felvétele a gépre menüpontra, ekkor a rendszer kérni fogja tőlünk a felhasználó Microsoft-fiók adatait, alul kattintsunk a Nem ismerem a személy bejelentkezési adatait lehetőségre. Ezután a rendszer felajénlja, hogy létrehozzunk egy fiókot az új felhasználónak, azonban ezt a lépést is hagyjuk ki alul a Microsoft-fiókkal nem rendelkező felhasználó hozzáadása lehetőséggel.

Végül meg kell adnunk az új felhasználó nevét illetve egy jelszót, amivel be tud jelentkezni a számítógépre. Ezzel egy helyi fiókot hozunk létre, amibe belépve a felhasználó csak a saját fájljait tudja kezelni illetve ha nem rendszergazdai fiókként állítjuk be az új fiókot (erősen ajánlott) akkor új programot sem fog tudni telepíteni.

Forrás: MUO

Kérdés, kérés, vélemény, probléma? Jöhetnek a hozzászólások!